Sziasztok! Itt a hatodik :) Ha nincs kedvetek kommentet írni, akkor ajánlom figyelmetekbe a bejegyzés végén található tetszett/nem tetszett gombokat :) Puszi!
A következő hetek
úgy repültek el, hogy észre sem vettem, hogy már több mint egy hónapja
Vancouverben vagyok. A forgatási napokat végigdolgoztuk, Tom úgy hajtott
minket, mint egy rabszolgahajcsár. Szépen lassan belerázódtam a szerepembe, már
egyáltalán nem okozott nagy nehézséget a karakter megformálása. Tommal sokat
beszélgettünk, nagyon hasznos tanácsokat adott. Rájöttem, hogy hiába annyira
szigorú velünk, a maga módján a legjobbat akarja nekünk. A filmmel tehát a terv
szerint haladtunk, Lou is rendkívül elégedett volt, bár gyakran hangot adott
annak, hogy gyakrabban kéne nagy partykon és médiaeseményeken megjelennem, de
az ilyen megjegyzéseit én következetesen elengedtem a fülem mellett. Sajnos a
lesifotósok így is kiszimatolták, hogy elköltöztem Los Angelesből, és
valamilyen titokzatos módon alig egy hét alatt azt is kiderítették, hogy hova.
Mivel a filmet nagy várakozás övezi, a fotósok rögtön ráugrottak a témára, amit
jelen esetben én jelentettem. Először csak a stúdiók környékén bukkantak fel,
majd rendszeres vendéggé váltak John háza előtt is. John egyik reggel el is
küldte őket melegebb éghajlatra, mikor az egyik fotós a terepjárója orrán ülve
várta, hogy megjelenjek.
Johnnal jól kijöttünk, bár nem sokat találkoztunk, hiába laktunk egy
fedél alatt. Ő általában már korán reggel elment munkába, és haza sem jött késő
estig. Szép lassan kialakítottam magamnak egy napirendet, amihez igyekeztem
tartani magam. Minden nap összeütöttem magunknak valami kaját, már egész
bonyolult ételeket is el tudtam készíteni és a neten vadásztam új receptek
után. Ezután általában szöveget tanultam, vagy egyedül, vagy átmentem
Taylorhoz, bár ez az esetek többségében baromkodásba ment át.
Anyám még mindig halálra aggódta magát, ha nem jelentkeztem kábé
kétnaponta, ilyenkor Johnt zaklatta telefonon. Igyekeztem észben tartani, hogy
gyakrabban írjak neki e-mailt, de a nap végére sokszor olyan fáradt voltam,
hogy amint végre semmi dolgom nem volt, és leültem volna a gép elé, sokszor
inkább csak bezuhantam az ágyba aludni.
Nem unatkoztam, de az állandó pörgés ellenére nem tudtam kiverni a
fejemből Robertet, bár a fogadás óta szinte egy szót sem beszéltünk. Rövid
beszélgetéseink is előre megírtak voltak, mivel csak a forgatáson szóltunk
egymáshoz, ami gyakorlatilag ily módon nem is nevezhető igazi beszélgetésnek.
Robert általában csak simán keresztül nézett rajtam, én pedig nem adtam meg
neki azt az örömöt, hogy lássa, mennyire fáj ez nekem. Félelmetesen profi volt,
amint felvételre került a sor, rá sem ismertem, győzködnöm kellett magam, hogy
a viselkedése csak a filmnek szól. A kedvessége azonban nyomban el is múlt,
ahogy Tom bekiabálta, hogy vége a jelenetnek. Onnantól fogva Rob ismét úgy
viselkedett velem, mintha ott sem lennék. Egyfelől azt kívántam, hogy bárcsak a
forgatási percek tovább tartanának, hogy Robert egyáltalán tudomást vegyen a
létezésemről. Másrészt viszont alig vártam, hogy vége legyen, és szabaduljak az
átható pillantása elől, és az izgalomtól a gyomromban.
Ahogy beindultak a komolyabb munkák a forgatáson, egy kicsit
visszavettem a bulizásból, de titkon az is közre játszott a dologban, hogy
általában ha mentünk valahová, ott volt Robert is. Ilyenkor mindig hozta a
szokásos közömbös formáját, ami még rosszabb volt, mintha simán csak bunkó lett
volna velem. Akkor talán képes lettem volna egyszerűen megutálni én is. Tegnap
azonban muszáj volt elmennem velük egy bárba, mert Tom csapatépítő iszogatást
tartott, annak örömére, hogy sikeresen letelt az első forgatási hónap. Ha
szegény tudta volna, hogy a többiek hetente hányszor ünneplik meg, hogy letelt
egy sikeres forgatási nap… Na mindegy. Így hát reggel 7-kor kétszer nyomtam ki
az ébresztőórát. Még nem voltam teljesen ébren, de már akkor éreztem, hogy
iszonyú másnapos vagyok. A fenébe… Nem kellett volna az a sok feles. Ráadásul
ma is forgatási nap van.
Kikecmeregtem az ágyból, bemenekültem a fürdőszobába és gyorsan
lezuhanyoztam. Kétszer is fogat mostam, mire úgy éreztem, hogy már nem vagyok
annyira pia szagú. A hajam tiszta gubanc volt, körülbelül úgy állt, mint egy szénakazal.
Nem sokat bíbelődtem vele, gyorsan összefogtam. Visszasiettem a szobába és
felkaptam egy szakadt farmert, egy szürke pulcsit és egy régi tornacipőt. Nem
sminkeltem ki magam, egyrészt mert nem hittem, hogy bármivel is el tudom
tüntetni a hatalmas karikákat a szemem alól, másrészt semmi erőm nem volt,
harmadrészt tudtam, hogy a forgatáson a sminkesek úgyis annyi sminket rám
fognak rakni, hogy nem fogok kilátszani alóla.
Amikor leértem a nappalinkba, Ashleyt találtam ott, aki már vígan
reggelizett és közben a mobilján beszélt valakivel. Mosolyogva odaintett nekem,
aztán folytatta a csevegést. Én kajára sem bírtam nézni, olyan rosszul voltam,
helyette ledöntöttem két csésze kávét. Még jó, hogy John már elhúzott dolgozni,
nem hiszem, hogy jó néven vette volna a másnapos fejemet.
Kimentem a teraszra, hogy rágyújtsak. Szerencsére egy fotóssal sem
találtam szemben magam. Lehet, hogy rájöttek, nem is vagyok olyan érdekes? De szokás
szerint tök ideg lettem, amikor eszembe jutott, hogy a forgatáson találkoznom
kell Roberttel. Nem baj, nyugtattam magam, majd nem veszek róla tudomást. Mint
ahogy ő csinálja. Profi vagy, Kris, győzködtem magam, ahogy mély slukkot
szívtam a cigimből.
Fél óra múlva már a forgatáson voltunk. Még mindig nem éreztem magam
jobban, nem tudtam, hogy a gyomorgörcs a másnaposság vagy az idegesség miatt
van, úgyhogy Ashley vezetett a stúdió felé. Nyugtalanul tűrtem, hogy
kisminkeljenek és megcsinálják a hajamat, közben magamba döntöttem kábé másfél
liter ásványvizet. Robertet még mindig nem láttam sehol. Kezdtem egyre
türelmetlenebb lenni. Most már a szemébe akartam nézni, hogy megmutassam,
mennyire nem érdekel.
Azonban Robert a nap további részében sem bukkant fel. Az eligazításon
jöttem rá, hogy ma olyan jeleneteket forgatunk, amiben Rob nincs benne. Félig
csalódottan vettem tudomásul. Legalább van egy nyugis napom, gondoltam, de
titkon szomorú is voltam, hogy nem láthatom.
A jelenetek nem voltak túl megterhelőek. Igyekeztem elsőre megcsinálni
mindent, hogy minél hamarabb végezzünk. Elégedetten sóhajtottam fel, mikor Tom
végre három előtt pár perccel így szólt:
- Oké emberek, mára ennyi. Köszönöm mindenkinek, hétfőn folytatjuk!
- Oké emberek, mára ennyi. Köszönöm mindenkinek, hétfőn folytatjuk!
Sietősen szedtem össze a cuccaimat, elköszöntem mindenkitől, majd
hazavezettem. Alig vártam, hogy egyek valamit és kicsit lazítsak.
Összeütöttem egy meleg szendvicset, és töltöttem magamnak egy kis
narancslevet. A szenyát olyan gyorsan eltüntettem, mintha napok óta nem ettem
volna, ami majdnem igaz is. Utoljára valamikor tegnap délután ettem. Lassan
szürcsölgettem a narancslevet, miközben kibámultam az ablakon. Erre megszólalt
a telefonom, az ijedtségtől majdnem félrenyeltem.
Jött egy sms-em, Ashley volt az. Még félig fuldokolva vettem kezembe a
telefont. Az üzenet rövid volt, de lényegre törő: Ma buli a West Shore-on, siess készülni, gyere át hozzánk. Csók, Ash.
Lehúztam a maradék narancslevet és a szobámba siettem. Jó lett volna
aludni, de nem hagyhattam ki egy West Shore bulit, Ashley körülbelül egy hétig
nem szólna hozzám. A szekrényhez sétáltam és nem túl izgatottan megpróbáltam
kitalálni, hogy mit vegyek fel. A fekete bikinimet vettem fel, rá pedig egy
rövid zöld ruhát. Szerencsére a hajammal és a sminkemmel nem kellett törődni,
mivel a forgatáson legalább hétszer igazították meg a jelenetek között.
Megmostam a fogam és magamra fújtam egy kis parfümöt. Megnéztem magam a
tükörben. Az arcom kicsit piros volt a fáradtságtól, de amúgy nem voltam olyan
vészes. Felkaptam egy barna sarut, magamhoz vettem a fekete napszemüvegemet, a
táskámat és már kész is voltam.
Az ajtón kilépve két fotóssal találtam szemben magam. John
előkertjének pázsitján tanyáztak, és amint kiléptem az ajtón, vadul
kattintgatni kezdtek a gépeikkel. Úgy látszik, tévedtem, tényleg nem tudnak rám
unni.
- Srácok, tényleg szükséges ez? – kiáltottam rájuk, miközben az
arcomba toltam a napszemüveget, mert egy pillanatra megvakultam a vakuktól.
- Kristen, igaz az, hogy Taylorral jársz? – kérdezte az egyikőjük, egy
nagydarab kopasz férfi.
Erre felkaptam a vizet, ugyanis előző héten három címlapon láttam viszont magamat és Taylort. Azokat a képeket hozták le, amiket a fogadáson készítettek, különböző hangzatos címekkel ellátva, amik titokzatos szerelmi szálról szóltak köztem és Taylor között. Számomra az egyetlen titokzatos dolog az volt, hogy miért kell ezeknek mindig valami hülyeséget kitalálni.
Kikerültem a két pasast, bevágtam magam a Mustangba és amilyen gyorsan csak tudtam, elhajtottam.
Erre felkaptam a vizet, ugyanis előző héten három címlapon láttam viszont magamat és Taylort. Azokat a képeket hozták le, amiket a fogadáson készítettek, különböző hangzatos címekkel ellátva, amik titokzatos szerelmi szálról szóltak köztem és Taylor között. Számomra az egyetlen titokzatos dolog az volt, hogy miért kell ezeknek mindig valami hülyeséget kitalálni.
Kikerültem a két pasast, bevágtam magam a Mustangba és amilyen gyorsan csak tudtam, elhajtottam.
Amikor Ashleyékhez értem, hatalmas felfordulás fogadott.
- Na végre. Figyelj, szerinted a kék vagy a fehér ruha a jobb? –
kérdezte Ashley kétségbeesetten, ahogy beléptem az ajtón. Két ruhát tartott a
kezében, az egyik egy lenge fehér strandruha volt, a másik egy elegánsabb kis
kék, szatén koktélruha. A nappaliban szanaszét hevertek a ruhák a kanapén, az
étkezőasztalon és még a földön is. Hűha, mi a fene? Ashley nem tudja eldönteni,
hogy mit vegyen fel, és tőlem… pont tőlem kér tanácsot. Nem hiszem, hogy ez
előfordult volna, úgy… körülbelül valaha is.
- Öö... legyen a fehér! – mondtam nem túl nagy meggyőződéssel, mire
Ashley arca felragyogott, mintha azt közöltem volna vele, hogy idén két
karácsony lesz, és a földre dobva a kék ruhát, kezében a fehérrel elviharzott a
szobája irányába.
- Köszi Kristen! – kiáltotta fentről. Ekkor eszembe jutott, hogy mi
lehet az oka a nagy készülődésnek. Valószínűleg Jackson is ott lesz a bulin. Ez
pedig csak egyet jelenthet, Ashley egész este azon lesz, hogy elbűvölje Jackst.
Nem is értettem, hogy miért nincsenek még együtt. Talán Jasckson túl félénk? Nyilvánvaló,
hogy odáig vannak egymásért. Áh, ki érti ezeket.
További húsz perces problémát jelentett Ashleynek, hogy válasszon
három papucs közül, úgyhogy végül jóval öt után indultunk el. Nikki már
hamarabb elindult, Kellan jött érte motorral. Mi taxival mentünk át a szemközti
partig, onnan pedig végigsétáltunk a sétányon a West Shore-ig. A Shore
tulajdonképpen egy hatalmas villa volt, Joe Michaels produceré, aki körülbelül
minden második héten hatalmas partyt tartott. Bírtam Joe-t, párszor beszéltünk
különböző filmes eseményeken, azóta személyes legjobb barátjaként üdvözöl,
akárhányszor csak összefutunk. Nagy dumás és jó fej, és annak ellenére, hogy
már legalább 35 éves, jobban bírja a bulizást, mint bármelyikünk. A bulijai
pedig legendásak voltak filmes körökben.
Ahogy közeledtünk a Shore-hoz, egyre hangosabb lett a zene, a kapuhoz
érve pedig már tisztán hallatszott, ahogy bent visítoznak és nevetnek. Oké, azt
hiszem ma sem fogunk unatkozni. A kaput egy félmeztelen fiú nyitotta ki, a kezében
egy félig üres whiskys üveget tartott.
- Sziasztok, szép hölgyek. Az én nevem Chuck, és ha bármi kell, szóljatok CSAK! – rikkantotta, majd idiótán vihogni kezdett a saját szóviccén.
- Sziasztok, szép hölgyek. Az én nevem Chuck, és ha bármi kell, szóljatok CSAK! – rikkantotta, majd idiótán vihogni kezdett a saját szóviccén.
- Hé, amúgy kértek valamit inni? – kérdezte, és a hátsó kert felé
vezetett minket. Ahogy megfordult, Ashel elröhögtük magunkat. Ugyanis a hátára
fekete filccel fel volt írva, hogy ,,meleg vagyok, mint a kályha”. Chuck
láthatóan nem tudott erről, bár már nem volt már szomjas, ahogy a többiek sem.
A hátsó kert tulajdonképpen a part egy kis elkerített része volt, ahol
a teraszon asztalok és székek voltak, a parton pedig valaki éppen tábortüzet
rakott. Mindenfelé fürdőruhában rohangáltak az emberek, lentebb éppen három fiú
dobott be egy lányt a vízbe, aki visítozva tiltakozott. A többiek a földön
fetrengtek a röhögéstől. A lány mérgesen mászott ki a habokból, és a fiúk után
eredt, akik vihogva menekültek.
- Heeelllóóóó, kit látnak szemeim? – üvöltött fel Joe a jacuzziban ülve, ahogy kiszúrt minket. – Kris, Ashley miért nincs nálatok valami innivaló? Nem hagyhatom, hogy kiszáradjatok. A konyhában találtok mindent, szolgáljátok ki magatokat – mondta, és a ház felé mutatott.
- Kösz, Joe. – kiáltottam oda neki, és a konyha felé vettem az irányt.
Láttam, hogy Ashleyre nem számíthatok, ő ugyanis a tömeget fürkészte, gyanítom
Jackson után kutatva.
A konyhában kellemesen hűvös volt a légkondinak köszönhetően. A pulton
mindenfelé üres papírpoharak és félig üres üvegek voltak lerakva, az
étkezőasztal pedig tele volt táskákkal és ruhákkal. Én is ledobtam a táskám, és
egy tiszta pohár után néztem a chips- és popcorn-halom alatt. Ekkor megjelent
egy csapat nyerítő srác és miután köszöntek, elkezdtek valami sört keresni,
amit állítólag az egyikőjük hozott. Én éppen az egyik szimpatikus vodkásüveg kibontásával
szenvedtem, amikor egy kéz megállította a mozdulatomat.
- Hagyd csak, majd én. – mondta egy kellemes hang. Felnéztem és egy magas, szőke srácot láttam magam mögött.
- Oké, hajrá. – mosolyogtam rá. Szép kék szemei voltak, én meg persze
rögtön zavarba jöttem. Egy mozdulattal letekerte a kupakot az üvegről és felém
nyújtotta.
- A nevem Josh – fűzte hozzá.
- Szia Josh, öö.. az én nevem Kristen – ezaz, még fél perce sem
ismerem, alig két szót beszéltünk, és máris leégetem magam.
- Nagyon örültem, Kristen – felém küldött egy szívdöglesztő mosolyt. –
Esetleg lenne kedved később meginni valamit?
- Persze, azaz… igen. Majd később dumálunk – mondtam, és igyekeztem
nem elsüllyedni zavaromban.
Josh valamiért még ekkor sem tartott teljesen idiótának és elégedetten bólintott, majd a haverjai után ment, akik közben a sört megtalálva az egyik konyhapult alatt, kurjongatások közepette elkezdték a söröshordót kigurítani a teraszra, amit kint nagy üdvrivalgás fogadott.
Josh valamiért még ekkor sem tartott teljesen idiótának és elégedetten bólintott, majd a haverjai után ment, akik közben a sört megtalálva az egyik konyhapult alatt, kurjongatások közepette elkezdték a söröshordót kigurítani a teraszra, amit kint nagy üdvrivalgás fogadott.
Töltöttem magamnak egy vodkát és kevertem hozzá egy kis gyümölcslevet.
Visszamentem a teraszra, ahol Josh és a haverjai éppen próbáltak sört csapolni,
több-kevesebb sikerrel. Egy csapat lány visítozva menekült el a feltörő sugarak
elől. Idióták, gondoltam, és magamban jót mosolyogtam az egész helyzeten. Ekkor
a nevemet hallottam a hátam mögül.
- Kris, már ide sem jössz hozzánk? – megpördültem. Nikki kiabált a
terasz másik végéből. Az asztalnál ott ült mindenki, Ash, Jackson, Kellan és
még mások is, akiket nem ismertem. Leültem hozzájuk és hamarosan átragadt rám a
jókedvük.
Ám ez nem tartott olyan sokáig. Kábé harminc perc múlva ugyanis
megérkezett az a személy, akinek a jelenlétére most a legkevésbé sem vágytam. A
teraszajtóban ott állt Robert, a maga szokásos „kurva jól nézek ki, és ezt
tudom is magamról”-vigyorával. Te jó ég, eszembe sem jutott, hogy
összefuthatunk itt. Annyira biztonságban éreztem magam, hogy a forgatáson nem
találkoztunk, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy ma este itt lehet. És mi a
francért gondolom, hogy jól néz ki. Fenébe.
Robert lekezelt pár ismerősével, majd elindult felénk. Én igyekeztem
nem elsüllyedni az asztal alá, pedig legszívesebben azonnal köddé váltam volna.
- Sziasztok – üdvözölt mindenkit lazán. Én inkább a számhoz emeltem a
poharam, mintsem hogy válaszoljak neki. Meg mertem volna esküdni, hogy nem is
vette észre, hogy én is ott vagyok. Ismét keresztülnézett rajtam. Leült Kellan
mellé, és elmélyültek valami fontos témában.
Én egy Kate nevű lánnyal beszélgettem, közben viszont nem tudtam nem
tudomást venni Robertről, akármennyire is akartam. Reméltem, hogy senki nem
veszi észre. Roberten egy farmer volt egy szűk szürke pólóval, ami kelleténél
jobban kihangsúlyozta a felsőtestét. A haja lazán össze-vissza volt túrva, mint
aki akkor kelt fel. Hmm.. milyen érzés lehet beletúrni? Jézus!! Na ne.. máris a
fejembe szállt a vodka?
Pár kör itallal később a csapatra rájött a fürdőzhetnék. Én is benne
voltam, bármi, csak ne kelljen tovább Mr. Beképzelttel egy asztalnál ülni.
Időközben a szőke srác, Josh otthagyta a söröshordós haverjait és csatlakozott
hozzánk:
- Jössz a vízbe, Kris? – kérdezte.
- Naná – feleltem talán egy kicsit kihívóan, mert láttam, hogy Rob
minket néz.
- És le is veszed a ruhád, vagy ez a feladat rám vár? – kacsintott
sokatmondóan Josh. Még mindig rajtam volt a zöld ruha. Kicsit elpirultam, de
összeszedtem minden bátorságomat. Most már tisztán láttam, hogy Robert minket
figyel.
Lekaptam magamról a ruhát, és megigazítottam a hajamat egy-két gyors
mozdulattal. Josh elismerően füttyentett egyet, miközben végignézett rajtam a
hatalmas kék szemeivel, és megragadta a kezemet, hogy a víz felé húzzon. A
szemem sarkából láttam, hogy Rob arcára valami furcsa grimasz ül, aztán már
csak azt vettem észre, hogy Josh az ölébe kap és elkezd rohanni. Én visítva tiltakoztam,
de ez nem nagyon hatotta meg. Hamarosan a vízbe csobbantunk, ami először tök
hideg volt, de ahogy megpróbáltam lebirkózni Josht, már nem is éreztem annyira
hűvösnek a vizet, sőt. A többiek is csatlakoztak hozzánk, és hamarosan egy
hatalmas fiúk a lányok ellen-vízicsata vette kezdetét. Rengeteget hülyültünk,
majd megfulladtunk a röhögéstől.
Miután megtörölköztünk, visszamentem a házba, hogy felöltözzek. A bikinim tök vizes volt, de mivel nem hoztam váltó ruhát, úgy gondoltam leveszem és felveszem a ruhát. A konyhában több fürdőruhát is láttam szanaszét dobálva, úgyhogy gondoltam, nem én vagyok az egyetlen, aki így járt. Felszaladtam az emeletre, hogy keressek egy szobát, ahol gyorsan átöltözhetek. Benyitottam az első szobába jobbra.
- Izé, bocs! – kiáltottam, és ugyanazzal a lendülettel ki is fordultam
a szobából. A szoba közepén, egy nagy franciaágyon egy srác és egy lány
igencsak egymásba voltak gabalyodva. Na igen, a híres-hírhedt Joe-féle partyk…
Na jó, hol lehet a mosdó? Volt még pár ajtó a folyosón, de inkább nem kockáztattam, arra tippeltem, hogy a legutolsó ajtók közül lesz az valamelyik. Hálistennek elsőre eltaláltam, anélkül, hogy újabb kínos jelenetbe csöppentem volna. Kulcsra zártam az ajtót, biztos ami biztos, és átkaptam a ruhámat. A vizes bikiniket kiterítettem a kád mellett lévő szárítóra, ahol már jó néhány bikini sorakozott. Megigazítottam a vizes hajamat, ami össze-vissza állt, nyoma sem maradt a délutáni frizurámnak. Sebaj, ez a kis fürdőzés a srácokkal megérte.
Ahogy bezártam magam mögött az ajtót és megfordultam, szembe találtam
magam Roberttel. Az arcából semmit nem tudtam kiolvasni, talán csak meglepett
volt, a szemöldökét kicsit felhúzta. Én persze rögtön úgy éreztem, hogy
menekülnöm kell, elindultam, hogy kikerüljem, de ő is pont akkor akart elmenni
mellettem, így hát kis híján egymásba ütköztünk. Tettem egy lépést jobbra, mire
ő is, így kábé úgy nézhettünk ki, mint akik keringőznek. Elképedve láttam, hogy
Robert roppant jól szórakozik a dolgon, a szája sarkában kis félmosoly bujkált.
- Mi az, nem elég nagy ez a folyosó az arcodnak? – mordultam rá, nem
túl kedvesen. Szikrázó szemekkel néztem az arcába, hirtelen megint elöntött a
szokásos, tehetetlen düh. Erre lehervadt a mosoly az arcáról. Azt terveztem,
hogy gyors mozdulattal elslisszanok mellette, azonban megfogta a karomat, és
visszarántott.
- Hé, beléd meg mi ütött? – kérdezte. Egyenesen a szemembe nézett
azzal az átható, fürkésző tekintetével, melyben most nyoma sem volt semmilyen
gúnynak. Egy pillanat alatt elvesztem a pillantásában, olyan szemekkel nézett
rám, hogy még a nevemet is elfelejtettem. Nem tudtam levenni a szemem az
arcáról. A tekintete hirtelen elenyhült és száján apró mosoly futott végig.
Istenem, de helyes, mikor mosolyog. Ez volt az a mosoly, amit úgy szerettem.
A keze még mindig nem eresztette a karom. Óvatosan közelebb húzott
magához, én pedig bábként engedelmeskedtem. Esküszöm válaszolni akartam, de nem
találtam a szavakat. Szabad kezével végigsimította az arcomat, keze
megállapodott a nyakamon.
- Gyönyörű vagy – mondta bársonyos hangján. Lassan közelebb hajolt és
édes ajkai a számhoz értek. Sóhajtva nyitottam szét ajkaimat, hogy nyelveink
egymásra találjanak. Forróság öntötte el az egész testemet, a kellemesen
bizsergő érzés átjárta minden porcikámat. Bizonytalanul végigsimítottam a
mellkasán, miközben visszacsókoltam. Az ajkai puhák voltak, az illata pedig
annyira vonzó, hogy elbódította az agyamat. A csók nagyon gyengéd volt, de alig
tartott egy percnél tovább.
– Mérges vagy rám? – kérdezte nagy, őszinte szemekkel. Az arca csak pár centire volt az enyémtől, miközben karjaival átfogott.
Hát ebbe meg mi a jó büdös franc ütött? Elképedve néztem rá, és csak
tátogni tudtam, mint egy hal. Talán túl sokat ivott, és előbújt belőle a mélyen
eltemetett kedves énje?
- Ha tudni akarod, nincs semmi bajom. Csak nem díjazom, ha felültetnek
– csúszott ki a számon, bár még mindig kerestem a hangomat. Basszus, ezaz. Most
már tudja, hogy rosszul esik, hogy levegőnek néz. Dehát nem tudtam mit tenni, egyszerűen
képtelen voltam kontrollálni magam vagy a gondolataimat, mikor ennyire közel
volt hozzám. Főleg azok után, amit az előbb műveltünk.
- Sajnálom, nem akartalak megbántani – mondta, és valóban láttam
rajta, hogy bánja a dolgot. – Én csak… - kezdte, a szemében valami végtelen
szomorúságot láttam. Na jó, lehet hogy kezdek bekattanni. Mr. Bájgúnárnak
vannak érzelmei? Egy pillanatig elgondolkodott, félre fordította a fejét, és
üveges szemekkel a folyosó végébe bámult, de nem volt ott senki.
Aztán, mint aki meggondolta magát a mondat közepén, megrázta a fejét,
és elengedett.
- Tudod mit, nem fontos. Igazából csak ellenőrizni akartam, hogy még
mindig ugyanolyan hatással vagyok-e rád – mondta és gúnyosan félrehúzta a
száját. A tekintete zavart volt, nyoma sem volt az előbbi nyugalomnak, a hangja
pedig újra hűvösen csengett.
Végignézett rajtam, nyelt egy nagyot, majd megfordult és elindult a
mosdó irányába.
A kelleténél hangosabban zárta be maga mögött az ajtót. Elképedve álltam. Nem hiszem el, hogy megint ez történt. Megint hagytam nyerni. Én hülye, elgyengültem már attól, hogy rám nézett, és elhittem, hogy esetleg van racionális magyarázat a tetteire. Pedig csak simán be kellett volna olvasnom neki.
Összeszedtem magam, vettem néhány mély lélegzetet és elindultam lefelé
a lépcsőn. Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, próbáltam visszatartani a
sírást, de ahogy szipogtam, egyre csak Robert illatát éreztem a levegőben. Persze
lehet, hogy csak az agyam szórakozott velem. Hogy lehet ekkora bunkó?
Eltámolyogtam a konyhapultig, ahol megragadtam az első kezembe eső üveget, és nagyot kortyoltam belőle. Kezemben az üveggel elindultam a partra, ahol az emberek a tűz körül táncoltak, több-kevesebb ruhában. A többieket sehol nem láttam, így hát az üveg lett az egyetlen társaságom.
Viszont egyből kiszúrtam Josh-t, aki egy fatörzsön ült a haverjai
mellett és sört vedeltek. Lehúztam a maradék piát, ami az üvegben volt, majd határozottan
odamentem Josh-hoz, a kezét megragadva felrántottam, nem törődve kérdő
tekintetével, és táncolni rángattam.
- Hohó, óvatosan – mondta Josh nevetve, miközben karjait szorosan
körém zárta, hogy megtartson.
Kellemesen meleg volt a homok a talpam alatt, Josh karjaiban pedig
kicsit sikerült elfelejtenem, hogy mi okom is lenne a szomorúságra. Ugrálva
tomboltunk a többiekkel. Felnéztem a cuki kis mosolygós arcára, ő pedig mondott
valamit, de nem tudtam összekötni a szavait a jelentésükkel. Éreztem, hogy gáz
van. Először csak elszédültem, majd a következő pillanatban minden elsötétült
körülöttem és kicsúszott a talaj a lábam alól…
Képek:
Buli a Shore-on: